2011. augusztus 15., hétfő

Sörös-mustáros karaj

Hozzávalók (4 személyre):
80 dkg karaj, 2-3 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 3 babérlevél, 4-5 evőkanál mustár, pár evőkanál sör (ízlés szerint), só, bors
Fotó: SAFA
Elkészítése:
1. A csont nélküli egész karajt mossuk meg és törölgessük szárazra. Ezután készítsük elő a pácot: vágjuk apróra a hagymát, majd keverjük össze a sörrel, egy kis mustárral, kerüljön bele 1-2 evőkanál olaj is. Fűszerezzük borssal és az apróra összetört babérlevelekkel.
2. Egy tálban forgassuk meg a pácban a húst, és így tegyük 1-2 órára a hűtőbe. Sózzuk meg a húst, és forró, előmelegített sütőben süssük készre. Tálalás után szeletelhetjük. Zsenge, párolt zöldségeket készítsünk mellé köretként.
Elkészítési idő: 60 perc.


Forrás:Blikk Nők

Sajtos sertés szelet

Hozzávalók:  
  • 4 szelet karaj vagy sertéscomb
  • só, őrölt fekete bors
  • olaj a sütéshez 
  • 10 dkg sajt
Elkészítése:
A sütőt 220 fokra melegítsük be. A húst mossuk meg és töröljük szárazra, sóval, borssal ízesítsük meg. 
Az olajat egy serpenyőbe meg forrósítjuk, és a hús lisztbe mártva mindkét oldalát átsütjük míg meg puhul.A szeleteket vegyük ki és fektessük egymás mellé tűzálló edénybe.
Reszeljük le a sajtot és szórjuk rá a húsok tetejére.
Melegítsük be a sütőt 185-200 fokosra, tegyük az edényt a sütőbe és süssük a húsokat kb 10 percig, amíg a sajt megolvad a tetején és enyhe barna színt nem kap. Burgonyával és vegyes salátával tálaljuk.



Paprikáskrumpli virslivel

Hozzávalók: 
  • 6-8 db burgonya
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4 pár virsli 
  • 1 db paradicsom
  • 1 db  tv paprika(fehér)
  • piros paprika(csípős/édes nemes)
  • só,bors, olaj, víz
Elkészítés
  1. Olajon megdinszteljük a felaprított hagymát, majd félrehúzva a tűzről  megszórjuk egy-két evőkanálnyi pirospaprikával.
  2. Miután jól elkeverjük és a paprika feloldódott, majd hozzátesszük a megtisztított és kockára vágott krumplit és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje.
  3. Hozzáadjuk  kettévágva a paradicsomot és a paprikát,majd  fűszerezzük só, bors ízlés szerint,és fedő alatt 10-15 percig főzzük.
  4. Mikor a krumpli már majdnem megfőtt, beletesszük a karikára vágott virslit  és kb. 5 perc alatt készre főzzük.Lecsó kolbászt,vagy parasztkolbászt is tehetünk bele így még pikánsabb,és finomabb lesz.

2011. augusztus 14., vasárnap

Fehérboros csirkecomb gyümölcságyon

husi


Hozzávalók (4 személyre):
  • 4 db egész csirkecomb
  • 1 evőkanál grillfűszerkeverék
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 db alma
  • 2 db őszibarack
  • 4 db sárgabarack
  • 12 szem felezett cseresznye (elhagyható)
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál citromlé
  • 100 ml fehérbor
  • 1 evőkanál konyak
Elkészítés
1. A csirkecombokat mossuk meg, és töröljük szárazra. Tetszés szerint hagyjuk őket egyben, vagy vágjuk félbe, majd szórjuk meg sóval és a grillfűszerrel.
2. Egy mélyebb teflonserpenyőben forrósítsuk fel az olajat, majd pirítsuk meg rajta a combokat. Öntsünk alájuk egy kevés vizet, fedjük le, és pároljuk puhára őket.
3. A gyümölcsöket vágjuk nagyobb darabokra. Egy serpenyőben karamellizáljuk a cukrot, öntsünk hozzá vizet, csepegtessük bele a citromlevet, majd főzzük össze. Forgassuk a karamelles lébe a gyümölcsöket, aztán öntsük hozzá a bort, valamint a konyakot. Főzzük kb. 5 percig, és közben többször keverjük meg.
4. Az egészet öntsük egy tepsibe, és helyezzük a gyümölcságyra a már majdnem puha csirkecombokat. Tegyük előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük teljesen puhára a húst.
Elkészítési idő: kb. 70 perc, egy adag: 496 kcal
 
Forrás:Blikk Nők

2011. augusztus 12., péntek

Kefíres lángos

Hozzávalók:  
1kg liszt 
6dkg élesztő
3egész tojás
1/2 l tej 
1pohár kefir 
1,5 ek só 
1nagy doboz tejföl
 20dkg reszelt sajt
 Elkészítés
 Az anyagokat alaposan kidolgozzuk,megkelesztjük,és lisztezett kézzel kis darabokat szaggatunk belőle,majd kör alakban kinyújtogatjuk és forró olajban kisütjük.Ha nem fogy el mind,kizsírozunk egy nejlonzacskót,abba tesszük bele a tésztamasszát és hűtőbe napokon át tarthatjuk.Akkor veszünk ki belőle,és annyit,amennyit elfogyasztunk.tejföllel és sajttal kínáljuk.

Tepsis csirke

Hozzávalók (6 személyre): 1 kg krumpli, 2 zacskó grill fűszerkeverék, 2 evőkanál só, bors, 1 fej fokhagyma (egész), 3 csirkemell, 3 fej lila hagyma, 6 evőkanál olívaolaj
Fotó: archív
Elkészítés:
1. Darabold fel a hozzávalókat kb. egyforma nagyságúra! A hagyma lehet kicsit nagyobb.
2. A tepsibe szórj bele minden hozzávalót. A fűszerekkel és az olívaolajjal együtt, kézzel keverd össze az egészet, mintha tésztát gyúrnál!
3. Előmelegített sütőben, grill fokozaton, a legmagasabb hőmérsékleten süsd addig, amíg jó ropogós nem lesz a krumpli.
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc
Recept forrás: Pink

2011. augusztus 2., kedd

Jeges tiramisu

jeges tiramisu


Elkészítés: 50 perc + hűtés, 8 személyre, egy adag: 515 kcal
1. Keverjünk össze 25 dkg mascarponét 10 dkg porcukorral, 1/2 db vaníliarúd kikapart magjaival és 50 dkg kávéfagyival. Keverjünk össze 2 dl kávét 1 dl mandulalikőrrel. Mártsunk a kávéba 20 dkg babapiskótát, és a mascar­po­nés fagyival felváltva rétegezzük szögletes üvegtálba. Tegyük a fagya­sz­­tóba egy éjszakára.
2. A grillázshoz karamellizáljunk 10 dkg cukrot 1/2 ek mézzel. Keverjünk hozzá 6 dkg török mogyorót, majd simítsuk olajjal megkent alufóliára. Ha megszilárdult, törjük kis darabokra. Vegyük ki a­ fagyasztóból a desszertet, majd tegyük a tálat forró vízbe pár másodpercre. Fordítsuk ki belőle az édességet, és díszítsük a grillázzsal.


Recept forrása: Blikk Nők Konyha

Sárgabaracklekvár

Hozzávalók: 
1kg sárgabarack
50-70dkg cukor  
tartósítószer
  Elkészítés
 A barackokat forrásban lévő vízbe tesszük 1/2 percre, hogy könnyen lejöjjön a héjuk. Kimagozzuk, lehéjazzuk a gyümölcsöt, majd lemérjük. Egy nagy lábosban föltesszük főzni. ( ha forrni kezd,először hígul )Főzzük jócskán, hogy jól besűrűsödjön. Aztán minden kilogramm gyümölcshöz 50-70 dkg cukrot adunk (a mennyisége attól függ milyen édes a gyümölcs és milyen édesen szeretjük a lekvárt) és még főzzük kb.20-25  percig,amíg a kívánt sűrűséget eléri.Forrón töltjük előmelegített üvegekbe,tetejére tartósítószert szórunk és másnap zárjuk le az üvegek tetejét.
Párom édesanyja évtizedek óta így készíti a baracklekvárt,amit annak idején édesanyjától tanult.Íze felejthetetlen.Köszönöm Mami a remek receptet.

Pudingos-túrós szelet

Pudingos-túrós szelet


Hozzávalók (24 darabhoz):
4 tasak kakaós pudingpor
200 g porcukor
1 tasak sütőpor
4 db tojás
1 evőkanál rum
200 ml olaj
zsiradék és liszt a tepsihez
A túrós krémhez:
250 g puha vaj
200 g porcukor
500 g túró
csokoládéreszelék a díszítéshez

Elkészítése:

1.) Egy tálban keverjük össze a 4 csomag pudingport a cukorral és a sütőporral, majd adjuk hozzá a tojásokat, a rumot, valamint az olajat is. Az egészet alaposan keverjük össze kézi robotgéppel. Egy tepsit vajazzunk, majd lisztezzünk ki, töltsük meg a tésztával, simítsuk el a tetejét, és süssük kb. 20 percig a 190 fokra előmelegített sütőben.

2.) A krémhez a vajat keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a túrót is. A megsült tésztalapot hagyjuk kihűlni, aztán kenjük rá a túrókrémet. Rakjuk a sütit a hűtőszekrénybe, hogy a krém megszilárdulhasson, majd szeleteljük fel, és díszítsük a csokoládéreszelékkel.


Elkészítési idő: 45 perc + hűtés

Tipp: A túrókrémhez keverd hozzá 1 db citrom lereszelt héját is!

Recept forrása:Blikk Nők

Cukkinis - diákcsemegés pizza

  • Szitáljunk 28 dkg lisztet nyújtódeszkára, és nyomjunk a közepébe mélye­dést. Keverjünk 1,8 dl langyos vízbe 1 dkg friss élesztőt és 1 kk cukrot. Ha felfutott, öntsük a mélyedésbe. Sózzuk meg, adjunk hozzá 2 ek olíva­olajat, és dolgozzuk össze a tésztát. Lisztezzünk ki egy tálat, tegyük bele a tésztát, takarjuk le, és pihentessük meleg helyen 3-4 órán keresztül. 
Hozzávalók (4 személyre):
  • 1/2 ek cukor
  • 5 ek olívaolaj
  • oregá­nó
  • 10 dkg sűrített paradicsom
  • 1 db cukkini
  • 20 dkg mozzarella
  • 2 ág bazsa­likom
  • 2 ek olívaolaj
  • 3 ek re­szelt parmezán
  • 20dkg diákcsemege
  • só,bors

1. Készítsük el a pizzatésztát az alaprecept szerint. Keverjük a paradicsomhoz a cukrot és 2 ek olívaolajat, majd ízesítsük oregánóval.
2. Olajozzunk ki egy tepsit. Nyújtsuk ki a tésztát, és formázzunk belőle két kerek lapot, majd kenjük meg őket a paradicsom­szósszal. Aprítsuk fel a cukkinit és a mozza­rellát, majd felváltva 1sor szeletelt diákcsemegét 1sor cukkinit tegyünk a  pizzára.A tetejére is cukkinit szórjunk,majd a mozzarellát. Sózzuk meg, locsoljuk meg 3 ek olívaolajjal, és szórjuk rá a par­mezánt. Süssük a pizzát 250 fokon 10-15 percig, amíg a tészta aranybarna nem lesz. Szórjuk meg borssal és a lecsipkedett bazsalikomlevelekkel.
Elkészítés: 30 perc, egy adag: 588 kcal
 
Az eredeti recept,csak cukkinivel készül,de mivel én nem vagyok vegetáriánus így bővítettem a recepttúrát egy kis diákcsemegével.Nagyon finom,vékony és puha a tésztája,valamint parmezán helyett füstölt sajttal szórtam meg.