2013. január 15., kedd

Csirkemell őzgerincformában sütve / Andi konyhájából /




Hozzávalók:  
  • 80 dkg csirkemell
  • 20 dkg bacon szalonna
  • 15  dkg reszelt sajt
  •  só, bors
  • petrezselyem ízlés szerint
  • 4 evőkanál tejföl
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 tojás
Elkészítés :
  1. A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit.
  2. 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg  reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához.( Ha a húst előre besóztuk, és hagytuk állni is akkor a masszába már ne tegyünk túl sok sót )
  3. Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat,  kenjük meg a maradék egy evőkanál tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal.
  4. Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe. Amikor megsült kifordítottam a formából a sütőpapíros tepsire és addig pirítottam míg a szalonna nem kapott egy kis színt.
Az őzgerincforma mérete : 32 cm hosszúságú és 11 cm széles. 

2013. január 7., hétfő

Fekete - Fehér Csokis Szelet

Hozzávalók
Tészta
  • 900 g liszt
  • 10 g sütőpor
  • 3 tojás + csipetnyi só
  • 300 g porcukor
  • 300 g vaj (vagy margarin)
  • 300 g tejföl
  • 3 kiskanál rum vagy rum aroma
  • 2 kiskanál vanília aroma
  • 2 kanál kakaó
Krém
  • 2,4 l tej
  • 400 g cukor
  • 400 g finomliszt
  • 2 kiskanál vanília aroma
  • 4 kiskanál rum vagy rum aroma
  • 400 g vaj (vagy margarin)
  • 100 g fehér csokoládé
  • 100 g fekete csokoládé + 1 kanál kakaó
Bevonat
  • 200 g fekete csokoládé
  • 1 kiskanál vanília aroma
  • 50 g vaj (vagy margarin )
  • 1 dl tejszín
Elkészítés
  1. Tészta:Egy nagyobb keverőtálban elkeverjük a vajat, tojásfehérjét és a sót. Majd hozzákeverjük a cukrot, tejfölt, 2 kiskanál rumot. Végül a liszttel elkevert sütőport hozzáadva a masszát simára keverjük.
  2. A tésztát 2 részre osztjuk. Az egyik felébe beledolgozzuk a kakaóport és 1 kiskanál rumot  vagy aromát a másik felébe 2 kiskanál vanília aromát. A tésztákat további 3 részre vesszük! Tehát 3 barna lapot és 3 fehér lapot készítünk. A tésztákat egyenként 30x40cm tepsi tetejére nyújtsuk!Előmelegített sütőben, 180 °C-on, 6-7 percig sütjük.
  3. Krém:A tejből, lisztből, cukorral, vaníliás aromával sűrű krémet főzünk! Még a meleg krémbe belekeverjük a vajat és a rumot!
  4. Két felé vesszük a krémet. Az első felébe belekeverjük a fehér csokoládét, a krém másik felébe pedig a fekete csokoládét!Amikor kihűlt a krém 3 felé vesszük mind a 2 krémet.
  5. A tészták közé töltjük, (  barna lap -barna krém rá fehér lap -fehér krém megint barna lap-barna krém és fehér lap - fehér krém..stb. ) a tetejére csokimázat teszünk, a hozzávalók összemelegítésével.
  6. Néhány óra múlva , szeletelhetjük.









































Szilveszteri sütemény

Hozzávalók:
  • 50dkg liszt
  • 1csomag sütőpor
  • 25dkg porcukor
  • 15dkg zsír
  • 2db tojás
  • 1csomag vaníliás cukor
  • 1-2 evőkanál kakaópor
  • 1 üveg barack lekvár
Elkészítés:
  1. A sütőporos lisztet a zsírral elmorzsoljuk,majd hozzáadjuk a cukrot,a vaníliás cukrot,és a tojásokat.
  2. Ezután a tésztát 2 részre osztjuk,az egyikbe 1-2 evőkanál kakaóport teszünk és jól összegyúrjuk.
  3. A tésztákat külön-külön fél ujjnyi vastagra nyújtjuk,kiszaggatjuk,zsírpapírral bélelt tepsibe rakjuk és előmelegített sütőbe megsütjük.
  4. Sütés után a barna karikákat megkenjük lekvárral,és egy világos karikát teszünk rá.

















Fűszeres - Sajtos rudak

Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt, 
  • 30 dkg margarin, 
  • 1 tojás, 
  • 2 tojás sárgája, 
  • só (kb 3-4 teáskanál), 
  • pici cukor, 
  • 5 dkg élesztő, 
  • 3 dl tejföl,
  • 15 dkg reszelt sajt.  
  • 1 kévés kanál  őrölt fekete bors
  • 1 kávés kanál pirospaprika
Elkészítés
  1. A tejfölbe pici cukrot teszünk, belemorzsoljuk az élesztőt, párszor megkeverjük és félre tesszük.
  2. .A lisztet a  sóval,a pirospaprikával,és a borssal összeforgatjuk,majd a rámával elmorzsoljuk.Ezután az élesztős tejföllel,egy egész tojással,és kettőnek a sárgájával közepesen kemény tésztát gyúrunk belőle.Letakarva  hűtőszekrénybe tesszük 2-3 órára.
  3. Ezután meglisztezett gyúródeszkára borítjuk,majd 0,8 cm vastagságúra,kb.40 x 35 cm-es téglalapra nyújtjuk.A félretett tojásfehérjével lekenjük,reszelt sajttal behintjük.Derelye vágóval ujjnyi széles csíkokra felvágjuk.
  4. Előmelegített sütőben,közepes lánggal ( 180c légkeveréses sütőben 165c )kb. 20 percig sütjük.
       A begyúrt tésztát le lehet fagyasztani,így bármikor frissen süthetjük.