2012. november 26., hétfő

Rétes tészta alaprecept

(kb. 3 rúdhoz)

Hozzávalók:
Tésztához:

250 g búzaliszt
1 csipet só
100 ml langyos víz
1 közepes méretű tojás
1 evőkanál napraforgó olaj
1 teáskanál ecet

Ezenkívül:

50 g Rama

Elkészítés:
Tészta:


A lisztet egy keverőedénybe szitáljuk, hozzáadjuk a maradék hozzávalókat, és konyhai robotgép alacsonyabb majd a legmagasabb fokozatán sima masszává keverjük. A tésztát fél órán át pihentetjük.
A margarint egy kis edényben megolvasztjuk. A tésztát először nyújtófa segítségével kinyújtjuk, majd egy nagy lisztezett asztalterítőre helyezzük úgy, hogy a széleit kicsit lehajtjuk az asztal két merőleges oldalára (pár centit, épp hogy megakadjon). Ezután két kezünket ökölbe szorítjuk, és az asztal belső fele felől benyúlunk a tészta alá, és kézfejünkre fektetjük a tésztát. Ezután lassan, mintha kezünkkel „lépegető” mozdulatokat tennénk, elkezdjük húzni óvatosan magunk felé a tésztát, az asztalt körbe járva. Ezt addig tesszük, míg az egész tészta olyan vékonnyá nem válik, hogy szinte átlátunk rajta. A tészta szélét, ami vastagabb, körbe levágjuk. A tészta felületét vékonyan a megolvasztott margarinnal bekenjük. A rétesnek többféle tölteléket készíthetünk. Betöltése után megsütjük.

Alsó- és felsősütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 2-3 fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 25-30 perc

Sós gyúrt omlós tészta alaprecept

(sós aprósüteményekhez)

Hozzávalók:

500 g liszt
300 g Rama
20 g só
150 ml tejszín
3 db tojássárgája

Előkészítés:

A lisztet leszitáljuk. A tojásokat szétválasztjuk. Sütéshez használhatunk tiszta vagy sütőpapírral borított tepsit, esetleg sütőlemezt.

Elkészítés:


A margarint szétmorzsoljuk a liszttel, majd a tojássárgájával elkevert tejszínnel összedolgozzuk a tésztát. A sót a tejszínben feloldva vagy átszitálva tesszük a tésztába.
A meggyúrt tésztát 1,5-2 cm vastagra nyújtjuk. Attól függően, hogy mit készítünk a tésztából, felületét megkenhetjük tojással, megszórhatjuk reszelt sajttal. Hideg helyen pihentetjük a tésztát, majd vágással vagy kiszúrással formázzuk a süteményt. Ezután tepsibe vagy sütőlemezre tesszük, megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: 3-4 fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 10-25 perc (Tészta vastagságától, nagyságától függően.)

Tipp:

A gyúrt omlós sós tésztát lazíthatjuk élesztővel is a megadott recepthányadhoz 1 g élesztőt számolunk. A tészta térfogata kissé megnő, könnyebb, lazább lesz a sütemény, de hamarabb kiszárad.

Piskóta tészta - piskótatekercs alaprecept

(piskótához, piskótatekercshez)

Hozzávalók:

4 db tojás
8 dkg cukor
10 dkg liszt

Előkészítés:

A lisztet átszitáljuk. A 24 cm-es tortaformát kivajazzuk, az alját sütőpapírral kibéleljük.

Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjét a cukor 1/3 részével, a sárgáját pedig a maradék cukorral habosra keverjük. A tojássárgája habjához hozzáadjuk a tojásfehérje felvert habját, majd fakanállal belekeverjük a lisztet, miközben az edényt lassan forgatjuk. Óvatosan a szélétől a közepe felé haladva keverjük a masszát, hogy a fehérjehab ne törjön össze. Majd a masszát a tortaformába öntjük, elsimítjuk, a széleknél a forma széléig felhúzzuk a tésztát, így a közepe kissé homorú marad. Ez azért szükséges, mert sütés közben a tészta felülete túlságosan domború lenne.

Alsó- és felsősütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb.25-35 perc

Tipp:

A járulékos anyagokat (pl. citromhéj, különböző magvak, stb.) a lisztel összekeverve adagoljuk a tésztához. A vizet a tojássárgájával verjükk fel. A megolvasztott zsiradékot kézmelegre hűtve csurgatjuk a tésztába a liszt belekeverése után.

Piskótatekercs készítése:

Ha piskóta tekercset készítünk, a tojássárgájához adjunk felverés előtt 4 evőkanál vizet.
A tésztát 30x40 cm-es, sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük.

Alsó- és felsősütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 8 perc

Kevert omlós tészta ( Néró tészta ) alaprecept

(teasüteményekhez)

Hozzávalók:

250 g liszt
150 g Rama
150 g porcukor
Fél citrom reszelt héja
Fél tasak vaníliáscukor
5 db tojássárgája

Elkészítés:

A megpuhított vajat habosra keverjük a porcukorral, részletekben hozzáadjuk a tojássárgákat, majd fakanállal belekeverjük a lisztet és az ízesítőanyagokat.
A tésztát simacsöves nyomózsákból papírral fedett sütőlemezre nyomjuk félgömb vagy ovális alakokra.
A nérótésztából teasüteményeket készítünk.

A sütést 180 °C (előmelegített) körüli hőmérsékleten végezzük.

Égetett tészta alaprecept

(képviselőfánkhoz, Eckler fánkhoz, tortalap készítéséhez)

Hozzávalók:

150 ml víz
30 g Rama
1 csipet só
100 g búzaliszt25 g  Étkezési keményítő
4 tojás (közepes méretű)

Előkészítés:

A sütőt előmelegítjük.

Elkészítés:

A Ramát a vízzel és a sóval egy főzőedényben felolvasztjuk. A lisztet és az étkezési keményítőt egy adagban hozzákeverjük, és alacsony tűzőn addig keverjük, míg a tészta egy gombóccá összeáll, és elválik az edény falától (kb. 1-2 perc). Majd a tűzről levéve 4 tojást egyenként (ettől lesz majd üreges a tészta belseje) a konyhai robotgép legmagasabb fokozatán a tésztához keverjük. Akkor jó, ha nehezen cseppen le a habverőről. Hagyjuk kihűlni. A tésztát nyomózsákba töltjük. A sütőpapírra kisebb halmokat nyomunk, majd a tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük. A tepsit egy kicsit meglocsoljuk vízzel, hogy legyen elég gőz.

Alsó- és felsősütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 40-45 perc

Tortalapnak:

A kapcsos sütőformát (kb. 26 cm átmérőjű) kivajazzuk, az alját sütőpapírral béleljük. A tésztát 3 részre osztjuk, elsimítjuk a sütőforma alján, a sütő középső részébe toljuk, és megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 220 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 200 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 4-5. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15 perc

A megsült tésztalapot azonnal sütőrácsra helyezzük, majd hagyjuk kihűlni.

2012. november 25., vasárnap

Kevert élestős tészta alaprecept

(kuglófhoz)

Hozzávalók:
500 g liszt
100 g porcukor
100 g Rama
1 tasak  Instant Élesztő
3 dl tej
10 g só
4 db tojássárgája

Ízlés szerint kakaó, mazsola, citromhéj és Vaníliáscukor

Előkészítés:

Előkészítjük a hozzávalókat, átszitáljuk a lisztet az élesztővel. A sót tejben feloldjuk, a formát kivajazzuk.

Elkészítés:
Egy edényben a margarint kikeverjük, hozzáadjuk a porcukrot, és habosra keverjük. Ezután egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat. További keverés közben hozzáadagoljuk az ízesítőanyagokat (vanillincukor, citromhéj, stb.), a tejben feloldott sót, az élesztővel elkevert lisztet és a szükséges folyadékot.
A tésztát keveréssel simára dolgozzuk, amikor hólyagosodni kezd, és elválik az edény falától, befejezzük a keverést. Az elkészített tészta felületét liszttel meghintjük, ruhával letakarjuk, és 20-30 percig kelesztjük. A megkelt tésztát egyszer átgyúrjuk, majd rövid kelesztés után dolgozzuk fel. Formába tesszük, vagy kiszúrjuk, attól függően, hogy mit készítünk belőle.
A kialakított tészta kelesztését olyan helyen végezzük, ahol a tésztát nem éri hűvös légáramlat, ezért kelesztés közben letakarjuk tiszta konyharuhával.
A kialakított tésztát rövid ideig kelesztjük, majd megsütjük.

Sütés: 180-200 °C hőmérsékletű sütőben sütjük.
A sütés ideje a sütemények nagyságától függően 25-60 perc lehet.

Tipp:

Ha kakaóval szeretnénk ízesíteni a kuglóf egyik felét, akkor kelesztés után két részre bontjuk a tésztát. Az egyik feléhez adunk ízlés szerint kakaót (kb. 1 evőkanállal), majd a tészta visszalazításához egy kis tejet adunk. A mazsolát is ekkor keverjük bele a tésztába. A mazsolát előre beáztatni egy kevés rumos vízbe.
Nagyon fontos, hogy sütés után a formával együtt, fejjel lefelé hagyjuk kihűlni a tésztát. Amint kihűlt, kivehetjük a formából

kevert tészta alaprecept

(kuglófhoz, gyümölcskenyérhez, egyéb hasonló őzgerincformás, magvas-gyümölcsös süteményekhez)

Hozzávalók:

250 g Rama
200 g cukor
1 csipet só
5 tojás
Kb. 50 ml tej
1 tasak  Vaníliacukor
500 g liszt
1 tasak sütőpor
Előkészítés:

A sütőformát kivajazzuk, lisztezzük.

Elkészítés:
A lágy margarint, a porcukrot és a vaníliacukrot egy keverőedényben konyhai robotgéppel habosra keverjük. Egyenként hozzákeverjük a tojásokat, majd hozzáadjuk a tejet. A liszttel elkeverjük a sót és a sütőport, majd a masszához adjuk, és csomómentesre dolgozzuk. A tésztát a sütőformába öntjük, tetejét elsimítjuk.
A sütőformát a sütő alsó harmadába toljuk, és a süteményt megsütjük.

Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb.: 160 °C (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 30-40 perc (formától függően)
A megsült süteményt sütőrácson hagyjuk kihűlni.

Tipp:
Ez a mennyiség egy 24 cm átmérőjű kuglófformához elegendő.
Kisebb formánál felezhetjük a mennyiséget, de 1 tasak vanillincukrot, 3 tojást és 3 csapott teáskanál sütőport veszünk hozzá.
A tésztát megváltoztathatjuk, amennyiben 150 g reszelt csokoládét, 150 g őrölt mogyorót vagy 250 g jól lecsöpögtetett meggyet adunk hozzá.

2012. november 14., szerda

Fehér pisróta

Hozzávalók:
  • 7 db tojás fehérje
  • 1 kevés citromlé
  • 20 dkg porcukor
  • 15 dkg liszt (finom)
  • 5 dkg vaj
  • 1 ízlés sz. citromhéj
  • 1 ízlés sz. vaníliás cukor
Elkészítés: A tojásfehérjét kevés (1 mokkáskanálnyi) citromlé hozzáadásával félig felverjük, majd apránként hozzáadjuk a cukrot is, s addig verjük, amíg szép fényes, síma és kemény lesz a hab. Ekkor óvatosan, ugyancsak apránként adagolva hozzákeverjük a lisztet, az olvasztott vajat, a citromhéjat és a vaníliás cukrot. Hosszúkás, magas formában lassú tűznél kell sütni. Kihűlés után citrom / csoki / diómázzal lehet bevonni.

Fehér piskóta 2.

Hozzávalók:
  • 1 tojásfehérje,
  • 2 dkg cukor,
  • 3 dkg liszt,
  • 1.5 dkg vaj,
  • vaníliás cukor
Elkészítés: A készítmény alapja a tojásfehérje. A maradék tojásfehérje gazdaságos felhasználása. (A hozzávalók mennyisége 1 tojásfehérjéhez vannak megadva, ha több tojásfehérjénk van, értelemszerűen a többi hozzávalóból is több kell.) A tojásfehérjéket habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, amivel még tovább, fényesre verjük. Beleszitáljuk a lisztet és végül a langyosra olvasztott, és lehűtött vajjal könnyen elkeverjük. Egy őzgerinc- vagy hosszúkás formát kivajazunk, liszttel behintjük. Beleöntjük a tésztát, és világosra sütjük. Deszkára borítva hűtjük, majd szeletekre vágjuk. Készíthetünk hozzá bármilyen tortakrémet, amivel megtöltjük, és kívül is azzal vonjuk be.