2014. január 13., hétfő

Meggyes - túrós rétes




Hozzávalók:

  • 45 dkg kimagozott meggy - lehet befőtt is
  • 25 dkg túró
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg zsemlemorzsa
  • 6 evőkanál cukor
  • kevés őrölt szerecsendió
  • 8 nagy réteslap
  • 3 tojássárgája
  • 1 citrom reszelt héja
Elkészítés
  1.   Egy evőkanál puha vajat keverjük el a cukorral és a tojássárgájával, amíg habos nem lesz.
  2. Tegyük bele a citromhéjat, a szerecsendiót és a túrót, majd rakjuk félre.
  3. A maradék vajat olvasszuk fel.
  4.  Az egyik réteslapot helyezzük egy konyharuhára, és bőségesen ecseteljük be az olvasztott vajjal.
  5. Rátesszük  a második lapot, és ezt is vajazzuk be. 
  6. Addig folytatjuk, amíg minden réteslapot rárétegeztünk és megvajaztunk, meghagyva egy kevés olvasztott vajat. 
  7. A tetejét szórjuk meg zsemlemorzsával, egy öt centis csíkot hagyva körben a széleken. A túrós keveréket terítsük a tésztára, majd szórjuk rá a meggyet.
  8. Hajtogassuk fel a réteslapok peremét, majd a konyharuha segítségével óvatosan tekerjük fel.
  9. A rétest helyezzük kivajazott tepsire, kenjük meg a maradék vajjal, és süssük 35-40 percig, amíg a rétes ropogósra nem pirul.



Nincsenek megjegyzések: